Én és a Sennheiser – Punnany Massif

“Ne legyünk gyenge láncszem a világszínvonalú produkciók között.” Beszélgetés Krokavecz Tamással, a Punnany Massif hangmérnökével.
Krokavecz Tamás jóideje elismert szakembernek számít a magyar zenei színtéren, ha az élő hangosítás kerül szóba. Néhány éve Magyarország egyik legsikeresebb produkciójában vesz részt, hiszen többek között ő a Punnany Massif állandó hangmérnöke is. A most következő interjúból sok egyéb mellett az is kiderül, milyen kihívásokat rejt magában egy tízfős zenekar megszólaltatása élőben.

Hogyan találtátok meg egymást a Sennheiserrel?

Már másfél – két éve dolgozunk együtt. Járkáltam a zenekarral mindenfelé országszerte, rengeteg felszerelést volt alkalmunk kipróbálni. Egyik alkalommal kezünkbe került egy e945-ös mikrofon, amit rappeléshez használtunk aznap este. Úgy gondolom, a rap mint olyan, nem feltétlenül magyar nyelvre kitalált dolog, hiszen ez a nyelv nagyon színes, rengeteg olyan magán- és mássalhangzó van benne, ami máshol nem fordul elő. Amíg angolul vakersz, mindenki megérti, amit mondasz, még akkor is, ha rohadt csúnyán beszélsz, de ez magyar nyelven, pláne hangosítási szempontból tök máshogy jön ki. Szóval egyszer kipróbáltuk ezt a mikrofont, és nem csak nekem, de a főhősöknek is nagyon megtetszett már a beállás alatt, és aztán a koncert közben is jól szerepelt. Időközben a sennheiseresek is kerestek minket különböző fejhallgatók, illetve mikrofonok tesztelése miatt, így adta magát, hogy gondolkodjunk egy kicsit komolyabb együttműködésben, és építsünk egy teljes rendszert az egész zenekarnak.

Mióta is dolgozol velük?

Ez a negyedik évünk együtt. Mellettük a Fish!-nek vagyok állandó hangmérnöke, velük már hét éve tart a dolog.

A teljes rendszer építésének ötletét mi adta?

Amikor elkezdek dolgozni valakivel, mindig van egy elképzelésem, hogy mit szeretnék hallani és látni a produkcióban. Például mindig ott volt a szemem előtt, hogy milyen jól nézne ki, ha a Punnany hegedűse, Gergő ide-oda szaladgálna, ha nem kötné a kábel, és oda mehetne a hangszerével a színpadon, ahová akar. Később a trombitával is szerettem volna ugyanezt kipróbálni. Volt ezen kívül egy másik probléma. Nálunk elég fontos a szöveg érthetősége, a monitorozás kérdése meg néha elég érdekesen alakult. Így aztán hatalmas igény jelentkezett a fülmonitorra, amivel el tudtuk érni, hogy a színpadon inkább csend van, és az érzékenyre állított mikrofonok a hasznos jelet szedik össze, nem pedig a zajt, a koszt, ami érkezik a monitorládákból. Eleve a Punnany tíz tagból áll. Dob, nagybőgő, gitár, billentyű, hegedű, trombita, DJ, plusz három ének, azért azt keverni nem olyan egyszerű, mint egy trió felállású punkzenekart.

Mennyire problémás egy ennyire sok hangszert felvonultató produkció élő megszólaltatása?

Egy ilyen felállásban az a gond, hogy a rengeteg hangszert összeszedik az énekmikrofonok, és ha az adott emberből kevesebb jelet kapok, akkor szabályosan ki kell bányászni őt ebből a masszából. Amióta elkezdtük használni a fülmonitorokat, jóval könnyebb a helyzet. Most már mindenki azzal játszik. Mivel ez egy elég nagy beruházás volt a zenekarnak, kezdetben úgy csináltuk, hogy voltak még monitorládák, aki elvolt azzal, az azt használta, de a lényeg az volt, hogy a frontot kitisztítsuk. Amikor eltűnt a maradék két láda is, akkor történt meg az a csoda, hogy hirtelen lett mélysége a zenekarnak, a hangszereket meg oda pakolhattam a térben, ahova csak akartam. Nem egy nagy massza lesz az egész, hanem egy letisztult, használható és élvezhető produkciót kapsz. Nem feltétlenül kell borzasztó hangosan berakni a mixbe egy hangszert, hanem ha kevésbé van jelen, akkor is tud érvényesülni. Jobban nem tudom megfogalmazni, egyszerűen mélysége lett a hangképnek, és sokkal több lehetőségem van így a finomabb beállításokra.

A fülmonitorokon kívül miket használtok még?

Mivel a főénekeknél nagyon bevált a 945-ös, a legutóbbi fejlesztésünk néhány új vokálmikrofon. A gitáros-énekes Szabinál majdnem mindegy, milyen mikrofont raksz elé, de kipróbáltuk nála is ezt, és remekül bevált. Tanulságos történet volt az is, hogy amikor elkezdtünk fülmonitorozni, eredetileg egy másik gyártmányú kondenzátor mikrofont használtunk. A nyári koncerteken nagyon jól működött, viszont ahogy beindult a klubszezon, és jöttek a benti helyszínek, a srácok elkezdtek panaszkodni arra, hogy túl jól, szinte zavaróan hallják, mi történik a teremben. Beleszólt a fülmonitorba a PA, a közönségzaj, mondhatni túlságosan teres lett a hang, amit kaptak, így egy csomószor inkább anélkül játszottunk. Persze menekülő útvonalnak mindig ott volt, hogy tegyünk be a kondenzátor helyett egy egyszerű dinamikus mikrofont, de azt meg nem kell magyarázni, hogy mekkora különbség van a kettő között hangminőségben. Nem hagyott nyugodni a dolog. Aztán egyszer kipróbáltuk a Sennheiser 965-ösét, és legnagyobb megdöbbenésünkre megszűnt ez a jelenség. Azóta már jártunk rengeteg helyen, kis klubtól egészen hatalmas, csengő-bongó hodályig, de sehol sem jelentkezett a korábbi probléma, ez nagyon meggyőző volt számomra. Emellett a korábbi kondenzátor mikrofonnál jóval testesebb hangja is van.

Mindig saját mikrofonparkot használtok?

Szerencsére most már eljutottunk arra a szintre, hogy tudunk keverőt is vinni magunkkal, viszont innentől, mivel ez egy digitális pult, nagyon fontos, hogy minden koncerten ugyanazok legyenek a jelforrások, hiszen mindig egy presetből indulunk el. Most vásároltunk di-boxokat, hogy az is mindig ugyanaz legyen, és ugyanazt a mikrofonparkot visszük mindenhová.
A trombitánál sikerült megvalósítani a korábbi tervemet, most egy e908-as T modellt használunk, bár az sem volt egyszerű, ugyanis nem egy széles körben elterjedt darab. A trombita ugye az egyik leghangosabb fúvós hangszer. Az a mikrofon, amit először elvittünk tesztelni, túlságosan érzékeny volt ehhez a hangerőhöz. Ezt jeleztem a Sennheiser munkatársainak, ők pedig pár nap múlva szóltak, hogy van egy, ami kifejezetten trombitához való. Hollandiában sikerült ráakadni egy ilyen darabra, ami bontatlanul hevert valami boltban, azt hozták el nekünk. A dob és a gitár van még hátra, és mivel mindenki meg van elégedve, egy pillanatig sem gondolkodtam abban, hogy valami mással kéne kísérletezni, szóval a tamokra e604-es, illetve e904-es érkezett, a lábdobokra meg egy 901-est tettünk. Nemrég kipróbáltam a kifejezetten pergőre kifejlesztett 905-öst is, rendkívül fürge, nagyon szép hangja van, ennél sem kérdés, hogy fel merjem-e rakni, illik-e a hangképbe. Végül nemrég jött ki a nagymembrános kondenzátor mikrofon, az MK4, overheadnek az érkezik hamarosan.

Miért jobb nektek ez a megoldás?

Magyarországon még elég sok olyan helyszín van, hogy elmész, és néznek nagy szemekkel, hogy hát mi nem szoktunk overheadet felrakni, meg ilyenek. Na bumm, hát én meg fogok, mert kell. Ha viszel magaddal mindent, az azért jó, mert időt spórolsz azzal, hogy mindenhol ugyanabból dolgozol, másrészt pedig bízhatsz benne, mert tudod, hogy amit elvittél magaddal, az működik, nem fog recsegni, jó hangminőséget kapsz, tehát csak be kell dugni a helyére, és mehet a koncert. A zenekar szerencsére ott tart, hogy a legnagyobb helyeken játszunk az országban, amellett, hogy természetesen klubokban is vállalunk bulikat. De az Efotton vagy a Szigeten is nagyszínpados tud lenni a produkció, ezért mindig úgy állítom össze a mikrofonparkot, hogy egy nemzetközi fesztiválon is ki lehessen állni, és ne mi legyünk gyenge láncszem a világszínvonalú produkciók között.

És a Punnany mellett másokkal is dolgozol.

Ahogy mondtam, a Fish!-el már régóta, emellett az Instantban csinálom még rendszeresen a pincehelyiségben tartott bulik hangosítását.

A stúdiózás nem érdekel?

Eddig nem fókuszáltam erre, és mára sokkal fiatalabbak sokkal előrébb járnak ebben a történetben. Nyilván ha leülnék, és foglalkoznék vele, akkor lenne értelme, de nem vagyok az a típus, aki napokig egy helyben ül, és egy lábdob mikrofonját állítgatja órákon át. Jobban szeretem azt, hogy oké, akkor gyerünk, csináljuk.

Régi motorosnak számítasz már a szakmában. Szerinted mi adja a hangmérnöki lét szépségét?

A legszebb dolog, amikor érzed a közönség energiáját. Nem feléd néznek persze, de érzed az embereket, hogy megérinti őket a dolog, és ebben neked is részed lehet. Idáig el kell jutni, meg kell tudni csinálni jól a produkciót, hogy ez megtörténhessen. Aztán szokták még mondani az utazást, amit mondjuk én már kicsit fárasztónak tartok, de azért a mai napig kihívás, hogy mindig máshol kell megfejteni az adott helyzetet, és mindig megfelelő minőséget kell produkálni az adott körülmények között. Talán ez a másik legnagyobb szépsége, hogy kihívás mindig van, hiszen sosem érezheted azt, hogy na, a végére értem mindennek, és már mindent tudok. Már csak azért sem, mert a technika olyan ütemben fejlődik, hogy nagyon könnyű lemaradni. Tanulni mindig lehet, csak akarni kell.