„A cél az volt, hogy a jelenlegi zenei színtérről szülessen egy pillanatfelvétel.” Beszélgetés a Balaton Method producerével, Osváth Gáborral

Az idei nyár egyik legérdekesebb magyar filmes produkciója a Balaton Method, amelyben tizenhét magyar zenekar és előadó dala hangzik el változatos helyszíneken, a révfülöpi vasútállomástól a fonyódligeti csúszdán át a vörösberényi erődtemplomig. A film több szempontból is különleges, hiszen nemcsak ez az első közösségi finanszírozással készült egész estés mozi, de talán a világon is egyedülálló abból a szempontból, hogy teljes egészében, vágás nélkül készült élő zenei felvételekből készült videóklipek alkotják. Hogy hogyan is készül el egy ilyen film? Most induló sorozatunkban erre is választ kaptok, hiszen a stábot és a közreműködő zenekarok tagjait is mikrofonvégre kaptuk, hogy megtudjunk egy-két műhelytitkot. Az első részben a producer, Osváth Gábor mesél a film hátteréről.

Rév Marcell és Szimler Bálint operatőr-rendező párosnak ez egy négy-öt éves projektje, amit Muhi András Pires producerrel csináltak. Lényegében bennük ott volt a vágy, hogy valahogy folytatni kellene ezt a dolgot, vagy legalábbis méltóképpen lezárni a történetet. A stílust, a technikát illetően, és gondolati síkon is az volt az előzmény. Ez egy elég jó ajánlólevél volt nekünk, hogy mégis mit szeretnénk: élőben forgatunk, a videókon belül nem lesz vágás, a zenekarok mindig egy kicsit kiegészülnek másokkal, vagy kicsit máshogy játsszák a dalokat.

Leginkább a vágy, hogy a Kodály Method videóknak adjunk egy nagyobb szabású formát. Talán ez egy picit sznob dolog, hogy kvázi egy nagyjátékfilmet feljebb helyezünk művészeti szempontból, mint az online sorozatot, de azt gondoltuk, hogy ez a formátum lehet az igazán méltó kerete az elképzelésnek.

Csúnya szóval élve ez egy kísérlet is egyben, hogy egy olyan film, amelynek nincs a szó igazi értelmében története, megállja-e a helyét akár a mozikban is. Hál’istennek a visszajelzések és kritikák alapján ez egy működőképes dolog. Talán a Moziklip című magyar film az, amihez a legtöbben hasonlították – az a film a nyolcvanas évek emblematikus magyar zenekarainak videóklipjeiből állt össze.  Nyilván a közönség szempontjából muszáj viszonyítani valamihez mindent, hogy el lehessen helyezni fejben, és a Moziklip nem is rossz rokonság.

Erről inkább Marcellt és Bálintot kellene kérdezni, de ők is azt mondanák, hogy elsősorban a személyes ízlésük határozta meg a közreműködők névsorát. Kicsit úgy álltak hozzá, mintha egyfajta filmes mixtape-et csinálnának, de nem feltétlenül egy-egy stílus mentén. Ha Marcin múlik, lehet, hogy csak hiphop zenekarokat szerepeltetett volna, Bálinthoz meg a rock áll közel. A cél az volt, hogy a jelenlegi zenei színtérről szülessen úgymond egy pillanatfelvétel. A filmet produkciós hátterét amúgy a Boddah nevű cégünk adta, amely Kurt Cobain gyerekkori képzeletbeli barátjáról kapta a nevét.

Általánosságban én sem tudnék nyilatkozni, maximum ennek a filmnek az „esettanulmányát” mondhatom el. Nem volt könnyű, mert annak ellenére, hogy ugye ott volt a Kodály Method, mint előzmény, látatlanban megértem, hogy nehéz volt elképzelni, mégis hogy áll majd össze egy hasonló koncepciójú nagyjátékfilm, pláne ki fogja ezt megnézni. Nyilván az, hogy szerepelnek benne ismertebb zenekarok, vagy hogy a Kodály Methodnak már volt néhány ezer kedvelője a Facebookon, tehát volt némi hátországunk, segített a dolgon, de összességében nem volt könnyű menet a financiális háttér megteremtése.

Első lépésként közösségi finanszírozást csináltunk az IndieGogo nevű oldalon, hárommillió forint jött össze tavaly tavaszra. Lényegében a Kodály Method kedvelőit szerettük volna mozgósítani, mondjuk úgy a „keménymagot”, akik már látták az előzményeket. Nem volt könnyű, de sokat segített az indulásban ez a kampány. Így láttuk, hogy némi érdeklődés biztosan van, tehát tényleg meg tudjuk csinálni a filmet. Azt gondoltuk, és utólag hála az égnek igazunk is lett, hogy ha van számos olyan nézőnk, aki közvetve már előre megvette a jegyet, vagy mondjuk a film pólóját, plakátját – hiszen az IndieGogon mindig kell adni valamit cserébe, tehát nem egy jótékonysági finanszírozásról beszélünk – akkor jó ajánlólevél lesz a támogatóknál, hogy a kezdőtőkénk már rendelkezésre áll, azt csak ki kell egészíteni, és persze várható, hogy lesz a filmnek közönségbázisa is. Emellett ott volt referenciának a Kodály Method, mint előzmény, illetve annak a fogadtatása, hogy ez egy jó dolog, új dolog, amit akár fontosnak is lehet nevezni. Meg ugye maga az, hogy Balaton egy fogalom, mindenkinek jelent valamit. Ezeket sorakoztattuk fel, és így együtt már működőképesnek tűnt ez elképzelés. Természetesen minden századik megkeresett szponzor mondta, hogy akkor állapodjunk meg, de végül az OTP Junior és a MasterCard lettek a főtámogatóink, mellettük pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat az, akiknek nagyon sokat köszönhetünk, illetve olyan cégek, akik társproducereink lettek: a Filmpartners és a VisionTeam. Továbbá minden hangeszközt a Sennheisertől és az Arizonától kaptunk. Ez utóbbiaknak hatalmas eszmei értéke van, hiszen ha számszerűsítenénk azokat az eszközöket, amelyeket ingyen és bérmentve a rendelkezésünkre bocsátottak a forgatás során, akkor akár egy rendes, nagyjátékfilmes költségvetésről is beszélhetnénk.

Ez egy ilyen baráti munkakapcsolat már Viktorral és Petivel – Lente Viktor és Lukács Péter Benjámin hangmérnökök – evidens volt, hogy velük dolgozunk. A Sennheisernél első pillanattól kezdve értették, hogy ez miért jó dolog. Ők annak ellenére, hogy nem készpénzzel támogattak minket, hatalmas értékkel járultak hozzá ahhoz, hogy a film elkészülhessen. Nagy segítséget jelentett, hogy bár néha elég egyedi helyzetek álltak elő hangtechnikai értelemben is, mindig sikerült megoldást találnunk.  Összességében mindenki hozzáadta, amit tudott, beleértve a stábtagokat és a partnereinket is.

Az úgynevezett keménymag a Kodály Method nézőit jelentette, itt több ezer főről beszélünk. Nem elsősorban az egyes zenekarok rajongóira számítottunk, hanem minden, mondjuk úgy, zeneileg nyitott fiatalra. Az eddigi visszajelzések igazolták a várakozásokat. Most még nagyon benne vagyunk a sűrűjében, a vidéki vetítések jórészt most indulnak be, de már most azt mondhatom, hogy várakozáson felül teljesít a film. Amikor elkezdett az egész összeállni, formát ölteni, akkor már el mertük hinni, hogy ez rajtunk kívül mást is érdekelni fog, és szerencsére így is lett.

Most a nyáron a Balatonra és a nagyobb vidéki városokra koncentrálunk, lesznek egyedi vetítések szabadtéren, a Balaton környékén az összes kertmozit szeretnénk érinteni. Leszünk a Strand Fesztiválon, voltunk a Bánkitón vagy a Művészetek Völgyében is. Ősszel pedig tervezünk néhány – nevezzük így – médiapegadógiai foglalkozást is iskolásoknak, az alkotók és egy-egy közreműködő részvételével. Annak idején minket olyan filmekre vittek el a suliban, mint mondjuk a Honfoglalás, mi viszont arra gondoltunk, hogy ez így kicsit izgalmasabb, mint egy szimpla mozilátogatás: szeretnénk az egész mozit testközelbe hozni, eseménnyé tenni azzal, hogy ott lesz mondjuk a rendező, vagy egy-egy zenész, és így interaktív filmes/zenés foglalkozásokat tudunk majd tartani. Ezt nagyon fontosnak érezzük, hogy ilyen helyekre is eljussunk a filmmel, és a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatott minket ebben. Most lesz néhány próbavetítés, hogy felmérjük, mennyire van erre igény, de remélhetőleg szeptembertől már ez is teljes gőzzel beindul.

Neked személyesen a filmben van-e olyan jelenet, amely különösen kedves, amelyikre azt tudod mondani, hogy ez viszi a prímet?

Az utolsó jelenet, Soerii & Poolek Papp Szabival. Megvalósításilag is heroikus volt, és ettől nem tudok elvonatkoztatni, de zeneileg és gondolatilag is nagyon szeretem. Még a Middlemist Red és a Fran Palermo nagy személyes kedvenc, de szerencsére sok ilyen van.

Bár az utóbbi másfél évben eléggé ebben a filmben éltem, kicsit hátra kell lépjek… Talán azt mondanám, hogy ez egy olyan film, amely 10-20-30 év múlva is elmond majd valamit arról, milyen zenéket szerettünk 2015-ben.

Bucsi Réka új animációs filmje van nálunk, magyar-francia koprodukcióban készül, ő tavaly a Berlini Filmfesztiválon debütált előző rövidfilmjével, amely aztán Oscar-shortlistig jutott. Vannak továbbá izgalmas dokumentumfilm-terveink, illetve ki-ki intézi a saját dolgait, sok reklámfilm is van, és a belátható időn belül Szimler Bálint első fikciós nagyjátékfilmje is napirendre kerül.
A sorozat a jövő heti folytatásában a film hangmérnökeivel, Lente Viktorral és Lukács Péter Benjáminnal beszélgetünk arról, milyen kihívások elé állította ennek a nem mindennapi helyszíneken, élő zenei betétekkel forgatott film hanganyagának felvétele.